Gyöngyös körökben a Pinteresten mást sem lehet látni mint Miguel Ases kreálmányait. Szépek, szépek, de azért valljuk be, egy gyakorlott gyöngyfűzőnek (ami én azért még nem vagyok) nem nagyobb kunszt elkészíteni őket, mint bármelyik középhaladó mintát a Bead&Button magazinban. Lényegében brick stitch hegyén hátán, más öltésfajtát nem ismer, és ebből csinálja minden darabját. Nem állítom, hogy bármelyik ékszerét meg tudnám csinálni, de valami nagyon egyszerűt megpróbáltam így elsőre, persze hanyagolva az ő mindenütt jelen lévő szürke gyöngyeit.

A fülbevaló felfüggesztésénél lelkesen nyúltam a kedvenc medáltartómhoz, hogy majd azzal lógatom fel, és amikor a felső fém részt lepattintottam róla fogóval, elszörnyedve konstatáltam, hogy itt bizony egy nagyon kellemetlen esztétikai hiányosságot kell valahogy kiküszöbölni. Lásd az alábbi képen a karika tetején éktelenkedő szúrós bütyköt.

Itt jöttek a képbe Apu kis Diprofil gyémántszemcsés reszelői. Egy pici hupli azért maradt, de finom, sima a felület, nem karistol, és már nem feltűnő. (Az ínhüvelygyulladás viszont garantált…)

Időközben Cica is csatlakozott: ha épp jókedvében van, előszeretettel játszik kisinast és ül be a legnagyobb gyöngykupac tetejére, ami persze akkor az igazi, ha olló vagy egyéb szúrós tárgy is lapul benne.

A képek sajnos messze nem adják vissza ennek a darabnak a valódi színeit. A fényképezőgépem nem boldogul valami jól a pirosas narancsos színekkel, és hajlamos a barackszínből narancsot, a korallból pedig pirosat csinálni.

A háttér egy régi, mártogatós tollal rajzolt mandalám. Ceruzát egyedül akkor látott, amikor körzővel megrajzoltam a két kört és vonalzóval a sugarakat. A többi előrajzolás nélkül, tussal készült, sok-sok évvel ezelőtt. (Már akkor sem voltam teljesen százas…)