Miután a múlt héten gazdagabb lettem egy varrógéppel és pár milliónyi vírussal is, így itthon, ágyban, párnák (és zsebkendők) közt volt időm kigondolni, hogy mit is varrjak vele először. És nemcsak vele először, hanem úgy összességében is majdnem először, mert egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány holmit varrtam életemben géppel (és anélkül…). (Gyöngyhímzést és egyéb gyöngyöt igénylő dolgokat nem számítva.)

Most már értem, miért írta egy hölgy a blogján, hogy kezdő varróknak érdemes mindent kétszer elkészíteni… Először végigszerencsétlenkeded az egészet, jegyzetelsz, reflektálsz (mea culpa, mea culpa, le kellett volna engedni a varrótalpat, be kellett volna fűzni a tűt, és nem, nem tudod kihúzni az az anyagot, mert alsó pozícióban állt meg a tű, ja és miért van három alsószál?!?!?!), aztán másodszorra már talán sikerül megcsinálni rendesen. Nem tudom, tényleg úgy van-e ahogy a hölgy mondja, mert ez még csak az első verzió, és világ életeben rühelltem bármit is kétszer megcsinálni, most meg úgy vagyok, hogy a gondolatra is égnek áll a hajam és gyilkolni támad kedvem. 🙂

De azért bemutatom Nyamvadtkát, életem majdnem első varrott… izéjét. Tűpárnáját esetleg? Hajaz rá végül is… Egyébként bevallom ilyet szerettem volna készíteni.

Utólag úgy gondolom, talán nem filccel kellett volna kezdeni. Nem tudom, nehezen kezelhető/varrható anyagnak számít-e vagy sem, mindenesetre Önagysága (értsd. a varrógépem) nagyon fújt rá. Ámbár valószínűbb, hogy csak én vagyok menthetetlenül béna még…

A színösszeállítása tetszik, azt nem árulom el, mennyi idő alatt készült el, mert már így is égek ezerrel, és persze a gyöngyöt nem tudtam kihagyni. (Figyeljétek meg, hová került, és rá is jöttök, hogy miért..)

Az összes többit nézzétek el nekem.