Kiskorom óta szeretnék fülbevalót hordani (olyan igazi beszúrósat), de miután 9 évesen kilövettük a fülem és brutálisan begyulladt, nem mertem többet próbálkozni vele. Az allergia teszt szerint nagyon erős nikkel allergiám van, ráadásul dermográf a bőröm, ami azt jelenti, hogy egyrészt nagyon lassan gyógyul rajta minden sérülés, másrészt ahogy megkarcolom magam, feldagad az egész, mintha korbáccsal ütöttek volna meg, és viszket, mint a veszedelem. Mindezek ismeretében elképzelhetitek, hogy egy fülbelövést hogy viselne a bőröm…

A bizsu- és ékszerboltokban mindig elfacsarodik a szívem, ha egy szép fülbevalót látok. Persze egytől egyig kilőtt fülbe valók, klipszeket alig lehet találni, olyat pedig, amiről nem üvölt, hogy klipsz és nem nézek úgy ki benne, mint a saját nagyanyám, tényleg csak szökő-évente egyszer.

Egy-egy különösen tetsző füli láttán aztán megmakacsolom magam, és előveszem minden ékszerkészítői tudományom, hogy valahogy hordhatóvá tegyem. Így volt ez ezzel a két Rossmann-os fülivel is: mindkettő beszúrós volt, így először a műszerész kollégámat kellett megkérjem, hogy csípje le róla a fém tüskét és köszörülje le a csonkot. Miután ez megvolt, már csak fel kellett ragasztani a kisebbiket egy klipsz alapra, majd a nagyobbikat egy-egy medálakasztó tányérra, és felakasztani a klipszre.

Kicsit nagy, de még azt hiszem, hogy épp határeset, a színe viszont a kedvencem: a Swarovski cégtől a ‘Pacific Opal’ fantázianevet kapta.