All posts tagged: ékszer

ghani fülbevaló, earring, beaded jewelry

‘Ghani’ – fülbevaló

Amikor valami megnyugtatót szeretnék, és nem akarok sokat agyalni, ösztönösen visszatérek ehhez a jól bevált színkombinációhoz, és így a Ghanima karkötőmhöz most már van fülbevalóm is. A középen lévő üvegcseppet eredetileg nem erre a célra vettem, konkrétan fel sem merült bennem, hogy akár gyöngyhímzéshez is jó lehet. Aztán ahogy játszadoztam a gyöngyeimmel, előkerült az egyik zacsiból, én pedig azonnal körül akartam hímezni. Ahogy haladtam, úgy jöttek a színek; itt sem volt tehát semmiféle előzetes koncepció, ami alapján dolgoztam. Rajongok az alján lévő mentazöld üvegfánkokért, nagyon tetszik, ahogy átszűrődik rajtuk a fény és szinte belülről világítanak.

zest for life fülbevaló 1

‘Zest for Life’ – fülbevaló

Világ életemben kissé ambivalens volt a kapcsolatom a narancssárgával. Szeretem nézni, főleg azt az igazi, ragyogó narancs árnyalatát ami mindenkit jobb kedvre derít, de hordani egész idáig nem bírtam. Egyrészt abszolút nem megy a bőrszínemhez, másrészt idegennek és furcsának érzem magamon. Előfordul azonban, hogy valaki a környezetünkben annyira rajong valamiért, hogy a végén ránk is átragad a lelkesedése. Igaz ugyan, hogy az én esetemben már nincs a közelben az illető (hanem Máltán sütkérezik ;-), de a narancssárga iránti szeretete megragadt bennem, és most, majdnem egy évvel azután, hogy erről beszéltünk, talált kifejezést ebben a fülbevalóban. Persze nem én lennék, ha nem csempésztem volna ebbe is türkizt: egyrészt szerintem elég energikus kombináció, másrészt valamivel hordhatóvá kellett tennem a magam számára is. A kontúr, ami Swarovski Jet AB 3 mm-es kúpos gyöngyökből van, kicsit elszigeteli a narancs színt a bőrömtől, és így már nem sárgítja az arcom annyira. ~*~

1

‘Neon Sun’ – bross v2.0

A Varrógépcentrum gyöngyfűző foglalkozására készült mintadarab, amit aztán négy lelkes és tehetséges tanítványom gyönyörűen reprodukált. Az előző verzióhoz képest annyi a változás, hogy sikerült kiegyenesítenem a “csápokat”, így nem állnak össze-vissza. Ehhez kicsit más sorrendet és gyöngyméretet használtam, mint az első próbálkozáskor. A kaboson szintén egy picit nagyobb, így 38 delica helyett 40 szükséges a befoglalásához. Ami még újdonság, hogy ennek a darabnak a fotózásához már bevetettem az új macro előtétem. Hihetetlen, hogy mennyire megkönnyíti a munkám.

chantico nyaklánc gyöngyhímzés ékszer gyöngy bead embroidery jewelry

‘Chantico’ – nyaklánc

Amit erről a nyakláncról tudni kell: Gyöngyhímzéssel készült, saját festésű cabochonnal a közepén. Mikor kész lett és alaposan megnéztem, hogy mit is sikerült összehoznom, elgondolkodtam, hogy akkor én most én vagyok-e, vagy egy kínai kisgyerek, aki éhbérért készít neonszínű, gagyi bizsukat. Aztán úgy döntöttem, hogy akárhogy is van, ezek szerint nekem tetszenek a neonszínű, gagyi bizsuk. Az Abilmentén fél éve vásárolt láncot és strassz láncot is felhasználtam benne. Ez csak azért említésre méltó, mert még szinte semmihez nem nyúltam hozzá, amit tavaly a vicenzai utaim során vettem. Összesen öt tűmet sikerült kettétörnöm az elkészítése közben, és majdhogynem egyiket sem fűzés közben. Csak néha arra eszméltem, hogy miközben nézem a készülő munkát, és tűnődöm, hogy hogyan tovább, az épp pihenő jobb kezemmel véletlenül elpattintom a tűt. Kezdjek aggódni? Chantico a drága, értékes dolgok azték istennője. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy miért ezt a nevet választottam. 😉

pacific klipsz fülbevaló clip-on earring

‘Pacific’ – fülbevaló

Kiskorom óta szeretnék fülbevalót hordani (olyan igazi beszúrósat), de miután 9 évesen kilövettük a fülem és brutálisan begyulladt, nem mertem többet próbálkozni vele. Az allergia teszt szerint nagyon erős nikkel allergiám van, ráadásul dermográf a bőröm, ami azt jelenti, hogy egyrészt nagyon lassan gyógyul rajta minden sérülés, másrészt ahogy megkarcolom magam, feldagad az egész, mintha korbáccsal ütöttek volna meg, és viszket, mint a veszedelem. Mindezek ismeretében elképzelhetitek, hogy egy fülbelövést hogy viselne a bőröm… A bizsu- és ékszerboltokban mindig elfacsarodik a szívem, ha egy szép fülbevalót látok. Persze egytől egyig kilőtt fülbe valók, klipszeket alig lehet találni, olyat pedig, amiről nem üvölt, hogy klipsz és nem nézek úgy ki benne, mint a saját nagyanyám, tényleg csak szökő-évente egyszer.