All posts tagged: fülbevaló

‘Pet Lizard’ – karkötő és fülbevaló

A karkötő mintáját még a nyári szabim előtt láttam a Bead&Button augusztusi számában, és gyorsan memorizáltam is, mert igazán nem bonyolult. Én kétlyukú lencsét használtam hozzá, de bármilyen kétfuratos gyönggyel el lehet készíteni. (Pl.: SuperDuo, kétlyukú háromszög…) Valami kellett még hozzá, és rögtön ennek az orosz lánynak a fülbevaló mintája ugrott be.

‘In Your Face’ – fülbevaló

Még mindig a neon színek bűvöletében. 🙂 A Lovely múltkori St. Tropez kollekciójának két tagját használtam itt a befoglalható lencsék elkészítéséhez. Érdekesség, hogy ezeket a lakkokat csak műkörmön szabad használni a bennük található egyik vegyi anyag miatt. Míg beauty blogger körökben egyesek műköröm hiányában könnyeket hullattak miattuk, én nagy boldogan pakoltam őket a kosaramba, tudván, hogy nem éppen a körmömre tervezem kenni őket. 😀 Tudom, a színek “kissé” tolakodóan erősek, de most ehhez volt kedvem. Farmerkék, neon sárga és neon rózsaszín Miyuki delica, saját festésű üveg lencsék, és némi foncsorozott furatú 15/0-ás japán kása.

‘Happy Pill’ – fülbevaló

Nem tudok szabadulni ettől a menta zöld drop (csepp) gyöngytől. Mostanában mindenbe bele akarom tenni, mert hihetetlenül fel tud dobni egy ékszert az élénk, szinte világító színével. Egyébként pedig semmi extra, csak a tőlem mostanában megszokott brick stitch ékszer. 🙂 I can’t stop using this mint green drop bead. I feel the urge to put it in all the different jewelry I make nowadays, because its vibrant green color makes everything pop and brightens up the dullest color combination. Otherwise, nothing extraordinary, just my usual obsession with brick stitch. 🙂

‘Urban Ethnic’ – fülbevaló

Színkombinációk terén a legújabb mániám a sötétkék-neonrózsaszín párosítás. Meg lehet spékelni némi fehérel, mert úgy az igazi, de most ez sikerült. Azt viszont nem értem, hogy az egyik miért 1 mm-el kisebb körben, mint a másik: sort nem hagytam ki, gyöngyméretet nem tévesztettem, szóval ezek szerint az egyformának hitt fém alkatrészek mégsem voltak olyannyira egyformák… Azért tetszik, az apróbb hibái ellenére is. 🙂

‘Butterfly Wings’ – fülbevaló

Úgy tűnik, én sem menekülök a neon színek varázsa elől. Soha nem rajongtam értük, de miután megfigyeltem, hogy a dél-koreaiak milyen ügyesen építik be a sminkjükbe és öltözékükbe, rájöttem, hogy igenis viselhető a neon szín, csak mértékkel és a helyén. Nagy szerencse, hogy a Gyöngyözön tart jó pár neon gyöngyöt (Miyuki delica, kása), így betáraztam, és ontom az élénk színű ékszereket. (Már készül a következő, az is brick stitch öltéssel!) Eleinte nem tetszett ez a fülbevaló, de hamar megbarátkoztam vele, és mostanra minden idők egyik kedvenc kiegészítőjévé lépett nálam elő. A háttérben stílusosan neon körömlakkal lekent lencsék várják, hogy rájuk is sor kerüljön. 🙂