All posts tagged: gyöngy

neon sun gyöngy bross beaded pin brooch

‘Neon Sun’ – bross

Régi darab, de csak most sikerült befejeznem, mivel csak nemrég érkeztek meg a Varrógépcentrumba a DressItUp bross hátak. Arany és ezüst színben is kaphatóak; ennek a darabnak a hátuljára egy arany színű került. Saját festésű üveglencse, japán delica, kása és mini kocka gyöngyökkel befoglalva.

‘Drops of Jupiter’ – karkötő

Nagyjából fél éve megvettem ezt a mintát, és azóta várt rá, hogy valamikor leüljek és meg is fűzzem szegénykét. Karkötőnek elmegy, mert ha megfelelő a hosszúság, akkor szépen ráfekszik az ember csuklójára. Abban nem vagyok biztos, hogy nyakláncnak is beválna (kicsit túl lagymatag), de lehet, hogy teszek vele egy próbát, mert a színei és maga a minta tetszenek.

‘Masaq’ – karperec

A két ünnep közt végre volt időm egy kicsit a magam örömére gyöngyözni, és megfűzni pár új dolgot, kipróbálni pár új technikát. Rulla gyönggyel még nem sokat dolgoztam azelőtt, de aztán elkészült ez a karperec és egy medál, amit szintén hozok nemsokára, és a rulla az egyik kedvenc gyöngyömmé avanzsálódott. Az ok, hogy brutál könnyű vele dolgozni, és a végeredmény mutatós, szokatlan és kissé futurisztikus. Fűzés közben arra jutottam, hogy a rulla a gyöngyök világában ugyanaz, mint a Duplo a Lego játékokéban. 😀 Sajna a 15/0-ás kásagyöngyök befűzésekor egy helyen eltévesztettem a sorrendet, és már csak egy következő fázisnál vettem észre a dolgot, így nem lett tökéletes a darab. Messziről persze egyáltalán nem látszik a hiba, úgyhogy annyira nem izgat a dolog, de a névválasztásnál azért figyelembe vettem ezt a kis bakit. (Hogy hogyan, azt csak az tudja, aki olvasta Iain M. Banks Nézz a szélbe c. regényét. :-))

‘Leto’ – karkötő

Őszintén örültem, amikor Levinek megtetszett a Ghanima karkötőm, és megemlítette, hogy egy hasonlót ő is szívesen hordana. Tőle már annyi csudiszép szütyőt meg tatyót kaptam, és szerettem volna viszonozni valami komolyabb darabbal, de lássuk be, gyöngyből picit nehéz egy férfinak ajándékot készíteni. Azért, mint kiderült, egyáltalán nem lehetetlen, és szerintem nagyon jól áll neki ez a karkötő. 🙂 A színeket ő választotta, én csak egymás mellé raktam őket és megfűztem. A név egyértelmű volt: Frank Herbert regényében Leto Ghanima ikerbátyja.