All posts tagged: medál

‘Sárika’ – medál

Bagolyka (vagy ahogy Anyu hívta, Sárika) tipikus esete annak, amikor az ember elkezd valamit, és fogalma sincs, hogy végül hogy is fog kinézni. Csak azt tudtam, hogy szeretnék készíteni egy baglyos medált a Tündérkeresztanyukámnak, és feltétlenül kell legyen benne rózsaszín és ezüst. Az, hogy gyöngyhímzéssel készítem adott volt, mert bár nem tartom kizártnak, hogy fűzni is lehet baglyot (mint ahogy egyes nagyon ügyes emberkék krokodilt is tudnak ;-)), én még nem tartok ott, hogy azt kivitelezni tudjam.

‘Not Lotus’ – medál

Szerettem volna valamit kezdeni az új matt arany SuperDuo gyöngyeimmel, és végül EZT a medált fűztem meg. A színeivel viszont nem vagyok elégedett, nem így képzeltem el. Nagyon valószínű, hogy lebontom, és valami erős, telt fémes barna 15/0-ás kásával fűzöm újra. (Zárójelben megjegyzem, hogy semmit nem emlékeztet lótuszra, de az eredeti sem…) Minta: Sydonia – SuperDuo Lotus Flower pendant

Körömlakk Kedd – ‘Galaxy’ medál

Soha az életben nem lennék képes ennyit pepecselni a körmeimmel, csak azért, hogy 2-3 nap múlva az egész lepattogjon. Viszont a galaxis mániából én sem maradhattam ki, hisz minden amit körmökön meg lehet csinálni az üveglencsén is megy. Így született ez a medál, melyet nem alapba ragasztottam (az már túl sok lett volna), hanem egy egyszerű kerek fém medáltartó került a hátuljára. A bejegyzés legalján egy rövid kis videót is megnézhettek, melyen jobban lehet látni, hogyan is viselkedik ez a darab a való életben.